XVII. Informatikai konferencia MAVÍZ (Szeged)

VíZ-IT „Biztonságos e-Közüzemi (mobil) szolgáltatások böngésző nélkül” című előadást László Zsuzsanna az Integra Zrt. vezérigazgatója megosztva tartotta Varga Péter informatikai szakértővel nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott. Bemutatásra került, a Bakonykarszt Zrt.-nél bevezetett mobil alkalmazás, amely az ügyfélszolgálati feladatok, raktározási szerviz feladatok ellátására született megoldás. Prezentáció:

Hungarian Banking Sales 2015 (MTA)

Banki versenyképesség, értékesítés A bankszektor kiemelt problémája az új ügyfelek hiánya, illetve azok megtalálása. A rendezvényen az eddig még nem használt értékesítési, és marketing informatikai technológiák ismertetése, és az alkalmazhatóság megvitatása volt a cél. László Zsuzsanna az Integra Zrt. vezérigazgató és Varga Péter informatikai szakértője az alábbi címen közösen tartott előadásukban az adtak információt az…

INNOWORLD 2015 (Budapest)

Az új, a másképp és a jobb Az innováció nem szűkölködik innovatív meghatározásokban. Az új, a másképp, a jobb azonban valamilyen formában mindegyiknek alapeleme. Az InnoWorld 2015 e gondolat jegyében mutatott be újdonságokat a konferencia hallgatóságának, olyan működő, létező újdonságokat, amelyek másképpen, jobban oldanak meg feladatokat. Olykor olyan feladatokat, amelyeket korábban még nem volt, aki…

XXIX. Vezérigazgató Találkozó (Kecskemét)

László Zsuzsanna az Integra Zrt. vezérigazgatója részt vett az immár hagyományos, évente megrendezésre kerülő konferencián, amely a magyar vállalkozók találkozója. Mit terveznek az ország vezetői, és mit a vállalatok ez kérdés állt a konferencia középpontjában. A meglehetősen nehéz kérdés sokoldalú és kiegyensúlyozott megközelítése az előadók felkészültsége, szakmai hátterük, pozíciójuk sokfélesége tette változatossá és egyben hitelessé…

Üzleti kapcsolatépítés a BNI-n keresztül

Az Integra Zrt. felvételt nyert a BNI 204-csoportjába. Így  cégünk a BNI ajánlásokra épülő, nemzetközi kapcsolatépítő szervezet segítségével is bővíti üzlet kapcsolatait. 2015. április 1-től László Zsuzsanna vezérigazgató képviseli e szervezetben a céget. A tagság megszerzésével szeretnénk a még kiaknázatlan üzleti lehetőségeket feltárni, a piaci jelenlét növelése érdekében.

Waternet – víziközmű ügyfélszolgálat mobil eszközön

Az alkalmazás célja Az alkalmazás segítségével közvetlen mobilos ügyfélszolgálati kapcsolat alakítható ki a végfelhasználók és a belső nyilvántartási rendszer között. Az alkalmazás funkciói Az alkalmazás jelenleg a következő műveleteket teszi elérhetővé a végfelhasználók számára: folyószámla lekérdezés óraállás lekérdezés óraállás bejelentés elektronikus fizetési meghagyás kezelés (fejlesztés alatt) fizetési felszólítások archiválása (fejlesztés alatt) Az alkalmazás leírása Az…

„Biztonságos e-Bank böngésző nélkül” előadás a Magyar Tudományos Akadémián

A Central European Business Centre szervezésében 2015. március 5.-én volt a hagyományosan évente megrendezésre kerülő „E-Banking Summit 2015” konferencia a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencia alcíme ezúttal találóan „Új technológiai lehetőségek a kezedben –Mobil Banking” volt. „Biztonságos e-Bank böngésző nélkül” cimmel az Integra Zrt. képviseletében László Zsuzsanna a cég vezérigazgatója és Varga Péter szakértő tartott…

CEBC

Alkalmazásbemutató a Magyar Tudományos Akadémián 2015. március 5-én bemutattuk mobil banki alkalmazásunkat a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett Central European Business Centre rendezvényén. Ezen információk és a bemutatott prezentációk megtekinthetőek az alábbi linken: LINK